ASUS ROG G751JL leírás

background image

Notebook PC-hez

E-kézikönyv

Első kiadás

Július 2014

HUG9481

background image

2

Notebook PC-hez E-kézikönyv

Szerzői jogi információk

Az ASUSTeK COMPUTER INC. („ASUS”) előzetes írásos engedélye nélkül ennek a kiadványnak, illetve a

benne leírt termékeknek vagy szoftvernek, semmilyen részletét nem szabad sokszorosítani, továbbítani,

átírni, adatfeldolgozó rendszerben tárolni, bármilyen nyelvre lefordítani, legyen az bármilyen formában

vagy eszközzel, kivéve a vásárlói dokumentációt tartalékmásolat készítése céljából.

AZ ASUS A KÉZIKÖNYVET „ÖNMAGÁBAN” BOCSÁTJA RENDELKEZÉSRE, BÁRMILYEN KIFEJEZETT

VAGY BELEÉRTETT JÓTÁLLÁS NÉLKÜL, TARTALMAZVA, DE NEM KORLÁTOZÓDVA PUSZTÁN AZ

ELADHATÓSÁGBAN LÉVŐ JÓTÁLLÁSRA, ILLETVE MEGHATÁROZOTT CÉLRA VALÓ ALKALMASSÁGRA.

AZ ASUS, ILLETVE ANNAK IGAZGATÓI, TISZTSÉGVISELŐI, ALKALMAZOTTAI VAGY MEGBÍZOTTAI

SEMMILYEN ESETBEN NEM TARTOZNAK FELELŐSSÉGGEL SEMMILYEN OLYAN KÖZVETLEN, KÖZVETETT,

ESETI, KÜLÖNLEGES VAGY KÖVETKEZMÉNYES KÁRÉRT, SEM KÁRTÉRÍTÉSSEL AZ ELMARADT NYERESÉG,

ELMARADT BEVÉTEL, ADATVESZTÉS VAGY ÜZEMKIESÉS OKOZTA OLYAN KÁRÉRT, AMELY A JELEN

KÉZIKÖNYV VAGY TERMÉK HIBÁJÁBÓL ERED, MÉG AKKOR IS, HA AZ ASUS-T TÁJÉKOZTATTÁK ENNEK

LEHETŐSÉGÉRŐL.

A jelen kézikönyvben szereplő termékek és cégnevek az adott cégeik bejegyzett védjegyei vagy szerzői

tulajdona lehetnek vagy sem, és használatuk kizárólag azonosítás vagy magyarázat céljából történik a

tulajdonos javára, mindennemű jogsértés szándéka nélkül.

A JELEN KÉZIKÖNYVBEN SZEREPLŐ MŰSZAKI ADATOKAT ÉS INFORMÁCIÓT KIZÁRÓLAG TÁJÉKOZTATÁS

CÉLJÁBÓL BIZTOSÍTUNK, ÉS ELŐZETES BEJELENTÉS NÉLKÜL, BÁRMIKOR MEGVÁLTOZHATNAK. NEM

ÉRTELMEZHETŐK TOVÁBBÁ AZ ASUS ELKÖTELEZETTSÉGÉNEK. AZ ASUS NEM VÁLLAL SEMMINEMŰ

FELELŐSSÉGET A KÉZIKÖNYVBEN ELŐFORDULÓ HIBÁKÉRT VAGY PONTATLAN INFORMÁCIÓKÉRT, A

BENNE LEÍRT TERMÉKEKET ÉS SZOFTVERT IS BELEÉRTVE.
Copyright © 2014 ASUSTeK COMPUTER INC. Minden jog fenntartva!

A kötelezettség korlátozása

Olyan körülmények is előállhatnak, ahol az ASUS részéről történő mulasztás vagy más felelősség miatt,

Ön jogosulttá válik kártérítésre az ASUS-tól. Minden ilyen esetben – függetlenül a jogalaptól, amely

alapján Ön kártérítésre jogosult az ASUS-tól –, az ASUS nem vállal felelősséget a testi sérüléseken (a

halált is beleértve) és az ingatlanban, illetve személyes ingóságokban bekövetkezett károkon kívül,

illetve bármilyen tényleges és közvetlen károkért, amelyek a jelen Garancianyilatkozat szerinti jogi

feladatok elvégzésének elmulasztásából vagy sikertelen végrehajtásából erednek, az egyes termékek

szerződés szerinti listaára erejéig.

Az ASUS kizárólag a jelen Garancianyilatkozat szerinti szerződés, vagyoni kártérítés vagy jogsértés

alapján köteles Önt kártalanítani veszteségekért, kárért vagy kárigényért.

Ez a korlátozás az ASUS szállítóira és forgalmazójára is érvényes. Ez a maximális érték, amelynek

tekintetében az ASUS, szállítói és az Ön forgalmazója kollektívan felelősek.

AZ ASUS SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT NEM TARTOZIK FELELŐSSÉGGEL A KÖVETKEZŐKÉRT:

(1) HARMADIK FÉL KÁRIGÉNYÉÉRT ÖNNEL SZEMBEN; (2) AZ ÖN NYILVÁNTARTÁSAI VAGY ADATAI

MEGSEMMISÜLÉSÉÉRT VAGY KÁROSODÁSÁÉRT, VAGY (3) KÜLÖNLEGES, ESETI VAGY KÖZVETETT KÁRÉRT,

ILLETVE KÖVETKEZMÉNYES GAZDASÁGI KÁROKÉRT (AZ ELMARADT NYERESÉGET VAGY MEGTAKARÍTÁST

IS BELEÉRTVE), AKKOR IS HA AZ ASUS-T, A SZÁLLÍTÓIT VAGY AZ ÖN FORGALMAZÓJÁT TÁJÉKOZTATTÁK A

LEHETŐSÉGÜKRŐL.

Szerviz és támogatás

Látogassa meg a több nyelven elérhető weboldalunkat: http://support.asus.com

background image

Notebook PC-hez E-kézikönyv

3

A kézikönyvről ............................................................................................................7

A kézikönyvben felhasznált konvenciók ................................................................9
Ikonok .................................................................................................................................9
Tipográfia...........................................................................................................................9

Biztonsági óvintézkedések .....................................................................................10

A Notebook PC használata ..........................................................................................10
A Notebook PC gondozása .........................................................................................11
Megfelelő selejtezés ......................................................................................................12

1. fejezet: A hardver üzembe helyezése

Ismerkedés a Notebook PC-vel .............................................................................14

Felülnézet ..........................................................................................................................14
Alulnézet ............................................................................................................................18
Jobb oldal ..........................................................................................................................20
Bal oldal ..............................................................................................................................22
Elölnézet ............................................................................................................................24
Hátulnézet .........................................................................................................................27

2. fejezet: A Notebook PC használata

Első lépések .................................................................................................................30

Töltse fel a Notebook PC-t. ..........................................................................................30
Emelje fel a kijelzőpanel kinyitásához. ....................................................................32
Nyomja meg a Start gombot. .....................................................................................32

Érintőképernyő-mozdulatok és érintőpad .......................................................33

Kézmozdulatok használata az érintőképernyős panelen.................................33
Érintőpad-mozdulatok használata ...........................................................................37

A billentyűzet használata ........................................................................................44

Funkciógombok ..............................................................................................................44
Windows® 8.1 billentyűk ..............................................................................................45
Multimédia vezérlőbillentyűk ....................................................................................46
Numerikus billentyűzet ................................................................................................47

Az optikai meghajtó használata ...........................................................................48

Tartalomjegyzék

background image

4

Notebook PC-hez E-kézikönyv

3. fejezet: Munka Windows® 8.1 rendszerrel

Üzembe helyezés .......................................................................................................52
Windows® UI ................................................................................................................53

Start képernyő .................................................................................................................53
Windows® alkalmazások ..............................................................................................53
Hotspotok ..........................................................................................................................54
Start gomb ........................................................................................................................57
A Start képernyő személyre szabása .......................................................................59

Unka Windows® alkalmazásokkal ........................................................................60

Alkalmazások indítása ..................................................................................................60
Alkalmazások személyre szabása .............................................................................60
Az Alkalmazások képernyő elérése ..........................................................................63
Charms bar ........................................................................................................................65
Snap szolgáltatás ............................................................................................................68

Egyéb billentyűparancsok ......................................................................................70
Csatlakozás vezeték nélküli hálózatokhoz .......................................................72

Wi-Fi .....................................................................................................................................72
Bluetooth

..........................................................................................................................73

Repülőgép mód ..............................................................................................................74

Csatlakozás vezetékes hálózatokhoz ..................................................................75

Dinamikus IP/PPPoE hálózati kapcsolat konfigurálása .....................................75
Statikus IP hálózati kapcsolat konfigurálása .........................................................76

A Notebook PC kikapcsolása .................................................................................77

A Notebook PC alvó állapotba helyezése ..............................................................77

Windows® 8.1 zárolt képernyő ..............................................................................78

Továbblépés a zárolt képernyőről ............................................................................78
A zárolt képernyő személyre szabása ......................................................................79

background image

Notebook PC-hez E-kézikönyv

5

4. fejezet: Bekapcsolási Öntesztelés (POST)

A Bekapcsolási Öntesztelés (POST) .....................................................................82

A POST használata a BIOS eléréséhez és a hibaelhárításhoz ..........................82

BIOS ................................................................................................................................82

A BIOS elérése ..................................................................................................................82
BIOS beállítások ...............................................................................................................83

Hibaelhárítás ...............................................................................................................93

A PC frissítése ...................................................................................................................93
A PC alaphelyzetbe állítása .........................................................................................94
Speciális lehetőségek ....................................................................................................95

5. fejezet: A Notebook PC bővítése

A merevlemez-meghajtó beszerelése ................................................................98
Memóriamodul (RAM) beszerelése .....................................................................105

Tanácsok és GYIK

Hasznos tanácsok a Notebook PC-hez ...............................................................112
Hardver GYIK ...............................................................................................................113
Szoftveres GYIK ...........................................................................................................116

background image

6

Notebook PC-hez E-kézikönyv

Függelékek

DVD-ROM meghajtó információ(egyes típusok esetében) .............................120
Blu-ray ROM meghajtó információ (egyes típusok esetében)........................122
A beépített modem megfelelősége.........................................................................122
Általános áttekintés .......................................................................................................123
Nyilatkozat a hálózati kompatibilitással kapcsolatban .....................................123
Nem hangberendezések .............................................................................................123
A Federal Communications Commission nyilatkozata .....................................125
FCC rádiófrekvenciás sugárzásterhelési nyilatkozat ..........................................126
Megfelelőségi nyilatkozat (1999/5/EC irányelv R&TTE) ....................................127
CE Jelölés ...........................................................................................................................127
Vezeték nélküli működési csatorna különböző területeken ...........................128
Korlátozott vezeték nélküli frekvenciasávok Franciaországban ....................128
UL biztonsági tudnivalók .............................................................................................130
Követelmény a tápellátás biztonságával kapcsolatban ....................................131
TV-Tunerre vonatkozó felhívás (csak bizonyos modelleken) ..........................131
REACH .................................................................................................................................131
Macrovision Corporation termékkel kapcsolatos megjegyzés ......................131
Halláskárosodás megelőzése .....................................................................................131
Skandináv országokra vonatkozó figyelmeztetések a lítiummal
kapcsolatban (lítium-ion akkumulátorokra vonatkozóan) ..............................132
Biztonsági tudnivalók az optikai meghajtóval .....................................................133
kapcsolatban ....................................................................................................................133
CTR 21 jóváhagyás (beépített modemmel rendelkező PC noteszgéphez) ...134
ENERGY STAR termék ....................................................................................................136
Európai ökocímke ...........................................................................................................136
Megfelelés a globális környezetvédelmi szabályozásoknak, és az erre

vonatkozó nyilatkozat ..................................................................................................137
ASUS újrahasznosítási program / Visszavételi szolgáltatás .............................137

background image

Notebook PC-hez E-kézikönyv

7